Aki nem akarta a flaszteren tölteni az utolsó napsütéses hétvégét, annak a Pioneer-HUMMA Magyar Autó Hi-Fi Bajnokság 2011-es sorozat utolsó állomása kíváló programnak bizonyult Baján, ahova már évek óta visszatér ez a rendezvény széria. Most első alkalommal a szokásos ESPL hangnyomás és SQ hangminőség verseny mellett már Baján is volt Pioneer FreeStyle hangnyomás-mérés, amire szép számmal jelentkeztek a helyi decibel bajnokok.
Szinte majd minden évben új helyszínen kerül megrendezésre a rendezvény, mely már volt a Szentháromság téren, illetve onnan nem mesze a folyó parton, míg most megint néhányszáz méterrel arrébb a Petőfi-szigeten várta az érdeklődőket. Mondhatni teljesen ideális környezetet talált a házigazda - Hi-fi Club Baja -. akik egyébként a Citroën C2-vel évek óta, folyamatosan magyar bajnokok hangnyomásban a Pioneer ESPL és már a FreeStyle kategóáriban is! A kezdés egy kicsit elcsúszott, mivel itt a helyszínen rendezték meg a Pioneer DJ versenyt is, ami nem csak felvezetőnek volt jó, de olyan érdeklődőket is hozott a helyszínre, akik vélhetőleg amúgy nem jöttek volna el egy ilyen autóhifis rendezvényre. Talán ennek - és persze a döntőnek, az utolsó megmérettetésnek - is volt köszönhető, hogy valamivel többen jöttek el erre a versenyre. A Pioneer FreeStyle és ESPL hangnyomáson összesen több, mint 20 autó mérte össze tudását, míg a hangminőségen kilencen vettek részt.
Pioneer FreeStyle hangnyomás
A Pioneer FreeStyle -féle mérés három kategóriában zajlott, melynek az 1 és 2 Wooferes kategóriájában nem alakulhatott ki igazán nagy verseny a nevezők száma miatt. Minden esetre igazi jól hangzik, hogy az 1 mélysugárzósok között Földesi Emil tetemes előnnyel végzett Marosi Krisztián előtt. Mindez azért izgalmas, mert Emil autója a angminőség versenyen is indult! 2 Subwooferesek között csak Vida Zoltán indult, így érthető módon ezt a kategóriát meg is nyerte. Az igazi harcok az Unlimited kategóriában alakultak ki, itt ugyanis nyolcan próbálták legyőzni a házigazdát, Markó Zsolt-ot. Most sem sikerült, hisz a kis Citroën C2 közel 150 dB-eleket nyomott nyitott és zárt ajtóval! Werner József tudta egyedül megközelíteni, ám igazán csak zárt ajtók mellett tudott lőtávon belül (másfél decibel hátrány) maradni - nyitott ajtós mérésnél már 6dB volt a különbség, azaz négyszer halkabb volt. A harmadik helyért viszont vérre menő küzdelem volt, ugyanis öt autó 2 mérésének átlaga volt 6 decibeles szórásban. Két tizeddel ugyan, de ifjabb Mészáros György szerezte meg a dobogó harmadik helyét Juhász Mihály előtt, aki nyitott ajtós előnyét - és még 2 tizedet - bukott el a zárt ajtós frekvenciás mérésnél! Az ötödik helyért is kemény küzdelem zajlott, ahol Rudolf Tibor (Rodolpho) megpróbálta a lehetetlent: legyőzni saját magát! Végül sikerült is, igaz csak 2 tizedet vert magára, de így legalább az 5. és a 6. helyet is megszerezte - két autóval nevezett.
ESPL hangnyomás
Az Experienced 2 Woofer kategóriában a helyi arcok mérték össze tudásukat. Itt nem csak a hangnyomás számít (amit szélessávban, teljes frekvencia tartományban mérnek), hanem az installáció is. Bár ez utóbbi pontozása nem rendezte át a végeredményt, mivel gyakorlatilag az nyert, aki hangosabb volt: Mészáros Zsolt (VW Polo). Mögötte Hajdú János (Fiat Punto) és Rácz Gábor (Lada 1500) végzett. Tresz Péternek (Fiat Stilo) nem volt kihívója, de nem kímélte rendszerét, így két 146-os méréssel nyerte az Experienced 4 Woofer kategóriát! Dencs Attila (fehér Seat Leon) is régi motoros ebben a szériában, viszont ő kapott kihívót az Experienced+ 4 Woofer kategóriában. De ez nem jelentett különösebb kihívást, így vastag előnnyel nyert Tóth József (Suzuki Alto) előtt. A Master kategóriát ki más is nyerhette volna, mint Markó Zsolt a Citroën C2-vel, ami 156 és 152 decibelt nyomott! A közelében se ért itt Werner József, aki a Pioneer FreeStyle kategóriában nem volt így lemaradva tőle. Be kellett érnie itt is a második helyezéssel, amire némi fenyegetést jelentett Rudolf Tibor (VW Polo, alias Rodolpho). Az install miatt viszont tetemes hátrányban végzett a harmadik helyen és a két tucat magassugárzó sem váltotta be a hozzá fűzött reménységeket mint kiderült utólag, az erősítő jelszintje volt minimálisra véve...Expert kategóriában két rutinos ESPL versenyző mérte össze tudását. Kauffmann Péter Renault Clio-ja gyűjtötte ezen a napon a legtöbb pontot (402,9), ami a maximális installációs pontnak köszönhetett. Ezzel pedig Szabó Krisztián (Audi TT) előtt végzett ebben a kategóriában bő 20 ponttal.
Hangminőség
Az Experienced 5 csatornában Rigó Istán (Toyota Carina) senkitől sem zavartatva nyert, de néhány ponttal most kevesebbet gyűjtött, mint előző versenyén. Az Advanced 5-csatorna volt a legmozgalmasabb, itt öten indultak. Ifjabb Mészáros Györgynek esélye sem volt a győzelemre, hisz installban rögtön 30 pontos hátrányban kezdett - az autó jövőre fog elkészülni. A többi négy versenyző közül Borbály Károly (Suzuki Swift) lógott meg annyira, hogy könnyedén nyerte ezt a versenyt (is). Mögötte Hódi Csaba (Fiat Punto) próbált lépést tartani, de hangban sajnos sokat vesztett, így második lett. A harmadik helyért izgalmas csata alakult ki, amit végül jobb installja miatt Tamási Krisztián (Renault Clio) nyert meg egyetlen pont előnnyel Kuklis Zoltán (Toyota, mely most hiába volt jobb hangú) előtt! Az Advanced 7 csatornában helycsere történt a múltkori végeredményhez képest, mivel Király József Citroen-je most hangban meg tudta verni Prémusz Sándor Skod Octavia-ját! Végül a Master 5 csatornában Földesi Emil ismét egyedül, de magabiztosan nyert a Renault Laguna-val, így hangnyomást és hangminőség versenyt is nyert ezen a napon!
Eredmények:
(ESPL: install pont/ zárt ajtó / nyitott ajtó = összpontszám)
ESPL - Expert 2 Woofer
1. Mészáros Zsolt (61 pont / 134.4 dB / 134.3dB = 329.7 pont)
2. Hajdú János (55 pont / 130.1 dB / 127.3dB = 312.4 pont)
3. Rácz Gábor (41 pont / 123.8 dB / 119.4dB = 284.2 pont)
ESPL - Expert 4 Woofer
1. Tresz Péter (65 pont / 146.5 dB / 146.1dB = 357.6 pont)
ESPL - Expert+ 4 Woofer
1. Dencs Attila (105 pont / 145.1 dB / 142.9dB = 393.0 pont)
2. Tóth József (102 pont / 129.2 dB / 126.4dB = 357.6 pont)
ESPL - Experienced+ Unlimited
1. Rudolf Tibor (98 pont / 132.8 dB / 131.6dB = 362.4 pont)
ESPL - Expert
1. Kaufmann Péter (120 pont / 142.2 dB / 140.7dB = 402.9 pont)
2. Szabó Krisztián (120 pont / 130.6 dB / 128.7dB = 379.3 pont)
ESPL - Master
1. Markó Zsolt (65 pont / 156.2 dB / 152.2dB = 373.4 pont)
2. Werner József (52 pont / 145.3 dB / 143.8dB = 341.1 pont)
3. Rudolf Tibor (21 pont / 142.1 dB / 140.5dB = 303.6 pont)
(FreeStyle: zenei nyitott ajtó / frekvencia zárt ajtó = összpontszám)
FreeStyle - 1 Woofer
1. Földesi Emil (133.4 dB / 140.4 dB = 273.8 pont)
2. Marodi Krisztián (126.5 dB / 135 dB = 261.5 pont)
FreeStyle - 2 Woofer
1. Vida Zoltán (132 dB / 139 dB = 271 pont)
FreeStyle - Unlimited
1. Markó Zsolt (146 dB / 148.4 dB = 294.4 pont)
2. Werner József (140 dB / 146.9 dB = 286.9 pont)
3. ifj. Mészáros György (135 dB / 144.3 dB = 279.3 pont)
4. Juhász Mihály (136.2 dB / 142.9 dB = 279.1 pont)
5. Rudolf Tibor (134.9 dB / 140.7 dB = 275.6 pont)
6. Rudolf Tibor (131.9 dB / 143.5 dB = 275.4 pont)
7. Fischer Denis (131.6 dB / 141.6 dB = 273.2 pont)
8. Szilveszter Renátó (128 dB / 134.4 dB = 262.4 pont)
9. Kocsics Tamás (125.7 dB / 133.7 dB = 259.4 pont)
(SQ: hang / install = összpontszám)
Hangminőség
Experienced - 5 csatorna
1. Rigó István (85 / 182 = 267 pont)
Advanced - 5 csatorna
1. Borbély Károly (135 / 227 = 362 pont)
2. Hódi Csaba (133 / 214 = 347 pont)
3. Tamási Krisztián (132 / 200 = 332 pont)
4. Kuklis Zoltán (129 / 202 = 331 pont)
2. ifj. Mészáros György (100 / 190 = 290 pont)
Advanced - 7 csatorna
1. Király József (127 / 230 = 357 pont)
2. Prémusz Sándor (129 / 220 = 349 pont)
Master - 5 csatorna
1. Földesi Emil (197 / 234 = 431 pont)
Végül az egész éves teljesítmények alapján bajnok avatás is megtörtént, így akik a hangminőség és ESPL hangnyomás versenyeken jól szerepeltek, azok akár az október végi EMMA EB-re is kiutazhatnak! Ezúton gratulálunk minden idei versenyzőnek, bajnoknak és nem utolsó sorban a Hi-Fi Club-nak a bajai helyszínért és szervezésért!
Magyar Bajnokok neve 2011-ben
Hangnyomás: Dencs Attila, Kaufmann Péter, Markó Zsolt (ESPL és FreeStyle), Földesi Emil
Azt hiszem nem kérdés, hogy ez volt az egyik legjobb Pioneer - HUMMA Magyar Autó Hi-Fi Bajnokság verseny az idei évben! Jövőre pedig biztos lesz folytatás, reméljük kevesebb rászervezéssel és hasonlóan jó helyszínekkel! Már csak az kellene, hogy a kezdők, érdeklődők is nevezzenek, jöjjenek el minnél többen és tegyék próbára rendszerüket, hisz tapasztalatszerzésnek ennél jobb és egyszerűbb módja nem nagyon van! Szóval tessék hirdetni az igét, bátorságot gyűjteni és tavasszal pedig indulni a Pioneer - HUMMA versenyen (is)!
Hír forrása: Pioneer
![]()
A versenyről készült képek galériája itt tekinthető meg: http://www.snassz.hu/foto/kultur/20110924hifidjverseny/album/index.html
Egy kis kedvcsináló
QSC
Gyártók listája
Tekintse meg az általunk forgalmazott márkákat:
Hírek, információk
Visszatekintés: HUMMA 2009
Pioneer HUMMA bajai szemmel :2007-2008-2009
Citroën c2- Opel Vectra OPC,-Fiat Stilo
Avagy.:három az igazság...























